2012. május 22. kedd, Júlia, Rita
a a a
Időgép - ezek történtek 2011. február 06. napon
Rövid leírások megjelenítése: Be /  Ki
Féreg fülbevaló lesz az új divat?
Charlie Sheen sajtósa azt mondta, a színész abban reménykedik, hogy a hónap végén visszatérhet a Két pasi - meg egy kicsi forgatására.
A Samsung nem ma kezdte a „szakmát” a tévétuneres monitorokkal. Most az egyik karcsú csúcsmodellt látjuk vendégül a PH!TV-ben.
A Budapest Bank férfi kézilabdaliga vasárnapi mérkőzésén:
Az "újkori" 3D-s filmek közül csak az Alfa és Omega, valamint a My Soul To Take nyitott gyengébben, mint a Sanctum 3D, melyet az Avatar technológiájával forgattak, s nem konvertálták, a kordivatot követve.
Egy közel 800 éve épült templomban is kárt tettek a Thaiföld és Kambodzsa között zajló határmenti összecsapások során. A két ország többször is tűzszünetet kötött egymással, most pedig egymást vádolják ezeknek a megszegéséért, de a fesztültség 2008 óta fokozódik, amikor a vitatott hovatartozású, és most részben lerombolt templomért Kambodzsa világörökségi státuszt kapott.
A cirkusz világából érkező Adrien Mondot valódi labdákkal és képekkel egyaránt bravúrosan zsonglőrködik. Bár olykor gigantikus, máskor fifikás illúzióival újraírja a valóságot, stílusa mindvégig finom és elegáns marad, és a virtuális térben megőrzi minden színházi produktum legfontosabb összetevőjét, kiindulópontját: az embert.
Megérkezett a Super Bowlos reklámok, illetve filmelőzetesek első adagja, s ezek közül legjobban talán a Cowboyok és úrlények fél perces spotja sikerült, melyben új jeleneteket is láthatunk.
Megoldják a vízelvezetési problémákat a Sárkánylyuk- vízmosás rendszer legkritikusabb szakaszain a Győr-Moson- Sopron megyei Nyúl községben. Közép- Európa egyik legnagyobb természetes vízmosásán a vízelvezetést 170 millió forintos invesztícióval szabályozzák - mondta Schmiedt Henrik polgármester.
Sylvester Stallone választott, egy akciókrimi főszereplője lesz legközelebb, melyben már nem magát fogja rendezni. Ezúttal, egy fiatal nyomozó személyében még társat is kap maga mellé.
Vasárnap reggel elhunyt a világ egyik legismertebb zenésze, Gary Moore. A rock- és blues-gitárost spanyolországi pihenése közben, álmában érte a halál.
Nyolc gólt hozó mérkőzésen 5-3-ra nyert az Internazionale az AS Roma ellen vasárnap az olasz labdarúgó-bajnokság 24. fordulójának utolsó mérkőzésén.
Az éllovas Lille csak döntetlent ért el Auxerre-ben a francia labdarúgó-bajnokság 22. fordulójának vasárnapi játéknapján, de ezzel együtt is ötpontos előnnyel vezet közvetlen riválisai előtt. A Lyon hazai pályán döntetlenezett a Bordeaux-val.
Diane Kruger (34) egyszer már végigsétált fehér ruhában a széksorok között, s ez elég is volt neki egy életre.
Az Amerikai Élelmiszer- és Gyógyszer-engedélyezési Hivatal álláspontja szerint a kockázatnövekedés nem túl nagy, ellenben óvatosságra inti mind az érintett hölgyeket, mind a kezelőorvosokat.
Nézze a Superbowlt a neten! Pittsburgh Steelers - Green Bay Packers NFL döntő, élő közvetítés! A részletekért kattintson a linkre! <<meccs közvetítés>> (foci24
Legújabb televíziós promója alapján minden porcikájában látványosnak ígérkezik a Halálos iramban - Ötödik sebesség című akciófilm, melyet itthon május ötödikén mutat be a UIP-Duna Film, szinkronizálva.
Tűz ütött ki vasárnap este egy romatelepen az olasz fővárosban, és meghalt négy kisgyerek - közölte a római tűzoltóság szóvivője.
Jeruzsálemben az Európai Unió és Izrael kapcsolatának erősítéséről tartanak konferenciát több száz európai politikus részvételével. Medgyessy Péter volt miniszterelnök és Hende Csaba honvédelmi miniszter vezetésével utazott Izraelbe a magyar delegáció.
Nyolc gólt hozó mérkőzésen nyert az Internazionale az AS Roma ellen vasárnap az olasz labdarúgó-bajnokság 24. fordulójának utolsó mérkőzésén.
Minden bizonnyal a rajongókat és a semleges nézőket sem érte nagy meglepetés akkor, amikor az amerikai CBS csatorna bejelentette, hogy az ősztől kezdődő évadban is folytatja sikersorozatát, az NCIS-t.
Életét vesztette az a sofőr, aki személyautójával fának hajtott Békés megyében, Elek és Kétegyháza között, vasárnap este.
Nyolc gólt hozó mérkőzésen nyert az Internazionale az AS Roma ellen vasárnap az olasz labdarúgó-bajnokság 24. fordulójának utolsó mérkőzésén.
Az FC Liverpool némi meglepetésre elhozta a három pontot a címvédő Chelsea otthonából az angol labdarúgó-bajnokság 26. fordulójának vasárnapi zárómérkőzésén.
Kate Moss szeretne egy második gyereket. A The Sun szerint erre már ki is választotta az apát: vőlegényét, a rocker Jamie Hince-t.
A címvédő ZTE hazai környezetben, az Albacomp pedig Szegeden nyert a férfi kosárlabda NB I vasárnapi játéknapján.
Négy embert eltűntként tartanak nyilván a vasárnapi katasztrófa után.
A Smallville készítői, talán a Hawaii Five-0 sikerén is felbuzdulva, ezúttal egy feldolgozás sorozatba vágják fejszéjüket, a Charlie angyalaiban. A pilotot nemsokára elkezdik forgatni, hiszen már megvan a három főszereplő.
Kevés olyan élelmiszer akad, amellyel kapcsolatban annyi egymásnak ellentmondó kutatási eredmény született volna, mint a kávét illetően. Íme, a legerősebb érvek a reggeli kávé mellett, illetve ellen.
A Simon Krisztián nélkül felálló Feyenoord döntetlent játszott a Vitesse otthonában a holland labdarúgó-bajnokság 22. fordulójának vasárnapi játéknapján.
VIDEÓ! Gólgazdag, végig izgalmas összecsapáson 5-3-ra győzött az Inter a Roma ellen a Serie A 24. fordulójának zárómérkőzésén. A kék-feketék nyolcadik meccsükön hetedik győzelmüket aratták Leonardo irányítása alatt, Eto'o duplázott, Sneijder, Motta és Cambiasso is betalált, így egy meccsel kevesebbet játszva öt pontra jöttek fel az éllovas Milan mögé. A fővárosiak sorsát Nicolás Burdisso kiállítása pecsételte meg, akik maradtak a hetedikek.
Ismeretlen ember gyújtott fel két heverőt és egy függönyt szombat kora reggel Szombathelyen, a Széll Kálmán utcában, egy lakásban. A tűzoltók idejében megfékezték a lángokat, így nem történt tragédia.
 Sidi Péter nyerte a Svájcban rendezett, Shooter Meisters elnevezésű sportlövő viadalt.
Két nagyarányú és egy szoros győzelem született az OB I. második fordulójában.
Az esélyeknek megfelelően magabiztosan nyert a Real Madrid a Real Sociedad ellen a spanyol labdarúgó-bajnokság 22. fordulójának vasárnapi játéknapján.
Harmadszorra sem sikerült polgármestert választani a Zala megyei Bödeházán, ezúttal is azért, mert nagy számban szavaztak olyanok, akik valójában nem élnek a kistelepülésen - közölte vasárnap a helyi választási bizottság elnöke.
Forró Zsófia és Nagy Tamás János révén hazai siker született a vasárnap kaposváron megrendezett félmaratonon, melyen háromszáznál többen futottak.
Az amerikai Ashton Eaton 6568 ponttal új világcsúcsot állított fel vasárnap férfi hétpróbában a tallinni fedettpályás atlétikai versenyen.
A 78 kg-os Joó Abigél és a 81 kg-ban szereplő Csoknyai László bronzérmet nyert vasárnap a cselgáncs Világkupa-sorozat párizsi, 154 ezer dollár összdíjazású Grand Slam-viadalán.
A tánc mindkét agyféltekét megmozgatja, fejleszti a koncentrációs készséget és az önkifejezést, javítja a tartást. Miközben a ritmusra lépkedsz, örökre megszabadulhatsz a gátlásoktól. Három új mozgásformát ajánlunk.
Hazai magassági rekord született a Magyar Repülő Szövetség és a Magyar Vitorlázórepülő Szövetség által közösen megrendezett hétvégi vitorlázórepülő hullámtáborban.
A személygépkocsi a felázott szántóföldön landolt.
Hazai magassági rekord született a Magyar Repülő Szövetség és a Magyar Vitorlázórepülő Szövetség által közösen megrendezett hétvégi vitorlázórepülő hullámtáborban.
A férfiak mezőnyében Tibolya Péter végzett az élen, a nőknél pedig a litván Laura Asadauskaite győzött az öttusázók hagyományos budapesti fedettpályás idénynyitóján. A dobogóra még az ugyancsak litván Edvinas Krungolcas és a francia Valentin Prades, illetve Kovács Sarolta és Gyenesei Leila állhatott fel.